támogatásával készült.
Oldalunk az
Bemutatkozás
Az országos szövetség jog előd szervezetét- A Bányász Művelődési Intézmények Szövetségét- 1992. április 24-én hozták létre az alapítók: a BDSZ, a működtető szakszervezetek és huszonöt bányász művelődési intézmény. A szövetség célja az volt, hogy a bányászati szerkezetváltás súlyos gondokkal terhelt időszakában koordinálja, irányítsa a kulturális munkát, őrizze a bányászhagyományokat, képviselje és védje a bányász intézmények érdekeit, segítse az intézményvezetők képzését, továbbképzését, kapcsolatot tartson a helyi önkormányzatokkal, a Szakszervezeti Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületével (SZMMIE), mai nevén Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI)
A rendszerváltást követően a hazai mélyműveléses bányászatot szinte teljes egészében felszámolták. Megszűnt az a biztos támogatói háttér, amely lehetővé tette a művelődési házak, zenekarok, kórusok, közösségek zavartalan működését. Ekkor a szövetség legfontosabb feladata az volt, hogy az intézmények létét jelentő állami kulturális támogatás megmaradjon. Ma kilenc bányász intézmény részesül ebben a támogatásban, ami ugyan nem sok de a működés alapfeltételeit biztosítja. A többit pedig pályázatokkal kell megkeresni.
Az elmúlt időszakban a szövetség igyekezett ellátni alapvető feladatát. Ennek is köszönhetően a bányásztelepüléseken jelenleg is működik még tizenhárom művelődési ház, tizenkét bányászzenekar, tíz énekkar, néhány tánccsoport és egyéb amatőr művészeti együttes. Az intézmények többségében könyvtárak állnak az olvasók rendelkezésére.
A bányák bezárását követően az egykori bányásztelepüléseken új lendületet kapott a bányász hagyományőrzés. Sorra alakulnak a bányász nyugdíjas klubok, alapítványok, egyesületek és egyéb hagyományőrző civil szervezetek. Emlékhelyek, gyűjtemények létrehozása, könyvek, kiadványok megjelentetése, kulturális programok sora bizonyítja, a közösségek büszkén vállalják a bányászmúlt emlékeinek őrzését, ápolását.
Ennek okán vetődött fel az igénye, hogy a szövetség sajátos eszközeivel, kulturális tapasztalataival, lehetőségeivel segítse elő, ösztönözze és támogassa ezeket a törekvéseket. Biztosítson helyet soraiban a létrejövő új hagyományőrző civilszervezeteknek, amatőr művészeti csoportoknak, közösségeknek. Tegye lehetővé számukra az országos szintű megjelenés, kapcsolattartás és együttműködés lehetőségét.
E célkitűzés megvalósításához a szövetség szervezeti, működési és funkcionális átalakítása vált szükségessé. Olyan szervezeti struktúrát kellett létrehozni, amely jobban tükrözi a bányászművelődésben és hagyományőrzésben közreműködő szervezetek és közösségek munkáját, céljait, igényeit és lehetőségeit, képes összefogni, integrálni tevékenységüket.
Ebből kiindulva kezdeményezte az elnökség a szövetség átalakítását, az alapszabály módosítását, a névváltozást és a közhasznú szervezetté való átalakulást. Így jött létre 2006. február 22-én az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség (OBKSZ), mint közhasznú szervezet.
Azt tekintettük elsőszámú feladatunknak, hogy rendezzük a szövetség sorait, megerősítsük a régi szervezetek tagsági viszonyát, jogi státusát és megkezdjük a szövetség bővítését, új tagszervezetek felvételét. Ekkor a szövetség tagszervezeteinek száma tizenhárom szervezet volt.
2006.- ban Brennbergbányán és Sopronban rendeztük a szövetséghez tartozó tagintézményeinek vezetőinek hagyományos szakmai tanulmány útját. A háromnapos program keretében tartottuk meg az OBKSZ akkori beszámoló közgyűlését. A közgyűlésen hét új szervezetet vettünk fel tagjaink sorába. Így a szövetség tagszervezeteinek száma húszra emelkedett.Az OBKSZ jelenlegi tagjainak száma 22 tagszervezet.
Ebben az évben további öt hagyományőrző szervezet, közösség tagfelvételét tervezzük, akik egy részével már megkezdtük a tárgyalásokat.
2009 május 19- én tartottuk a szövetség tisztújító közgyűlését, amelyen megválasztottuk az OBKSZ tisztségviselőit és testületeit. A közgyűlés Németh Éva személyében új elnököt választott, a szövetség titkárát, Bónis Jánost pedig megerősítette eddigi tisztségében.
A szövetség szoros és közvetlen kapcsolatban áll a BDSZ-el. Kölcsönösen tájékoztatjuk egymást a bányász hagyományőrző munkáról, együttműködünk a feladatok végrehajtásában. Így a könyvbemutatók , a fúvószenekari és énekkari találkozók, a bányásznapok lebonyolításában. A BDSZ és MSZOSZ művészeti díjak előterjesztésében, a jelentősebb bányásztelepülési hagyományőrző programok lebonyolításában.
Jó a kapcsolatunk és az együttműködésünk a Bányász Kultúráért Alapítvány kuratóriumával,
a Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetségével (MABOSZ), akivel együttműködési szerződést kötöttünk, a Magyar Bányászati Szövetséggel, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatallal, aki évek óta segíti és anyagilag is támogatja hagyományőrző tevékenységünket.
A szövetség nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése érdekében a tavaly jelentős lépést tettünk. 2008 május 6-9 között szerveztük meg Borsodban négy ország Cseh, Lengyel, Szlovák és Román (erdélyi magyar) hagyományőrző szervezeteinek találkozóját. A háromnapos tartalmas és gazdag program Miskolc- Perecesen együttműködési szerződés aláírásával végződött.
Miközben a szövetség megerősítésén, fejlesztésén,a kapcsolatok bővítésén dolgoztunk, igyekeztünk a kulturális és hagyományőrző feladatoknak is eleget tenni.
Kiemelt feladatunknak tekintjük a sok évtizedes hagyománnyal rendelkező Országos Bányász Fúvószenekari és Énekkari Találkozók megrendezése. A Bányász Fúvószenekarok és Mazsorett Együttesek Országos Találkozóját már több, mint huszonöt éve Kazincbarcikán rendezzük. A Bányász Kórusok Országos Találkozójának pedig Tatabánya városa ad otthont.
Ezek a találkozók a bányász kulturális hagyomány olyan pótolhatatlan értékei, amelyek őrzése, ápolása mindannyiunk kötelessége , a szövetség kiemelt feladata ma és a jövőben is.
Sok éven keresztül évente megrendeztük a tagszervezetek vezetőinek hagyományos szakmai tanulmányútját, kirándulását. Az idén egy nyertes NCA pályázat támogatásával májusban Pécsett jártunk, ahol az EKF-2010 évi programjának előkészületeit tanulmányoztuk. Ismerkedtünk a város nevezetességeivel, a bányász művelődési ház munkájával, megnéztük a bányászmúzeum kiálítását.
Büszkén mondhatjuk igen szép eredményeket értünk el a könyvkiadás támogatásában illetve könyvek megjelentetésében. Az elmúlt években több, mint tizenöt könyv és kiadvány megjelenését támogattuk vagy finanszíroztuk. Közülük is a legutóbbi két könyv "A magyarországi bányaipari szakmunkásképzés története" (2006) illetve - a tavaly megjelent - "A magyarországi bányászati középiskolák története" c. könyvek a leg- jelentősebbek. Jelenleg készítjük elő a harmadik , befejező kötet kiadását, amely a magyarországi bányászati főiskolák és egyetemek történetét dolgozza fel
Szövetségünk az elmúlt tizenhét év alatt nagy utat tett meg. Számos eredményt ért el, amelyek közül talán a legnagyobbnak mondható, hogy a bányászat fokozatos leépítése ellenére meg tudta őrizni a bányász művelődési intézmények, a hagyományőrző csoportok és műhelyek, a programok és a bányász múlt emlékeinek jelentős részét.
Komoly eredménynek tartjuk, hogy a szövetség időben felismerte a célok, a tevékenység és a szervezeti rendszer megújításának igényét, kényszerét vagyis az OBKSZ létrehozását. Azt a célkitűzést, hogy az országos civilszervezet lehetőségeit és adottságait kihasználva a szövetség a bányász hagyományőrzés gondos ápolója és gyarapítója lehessen. Ebben a munkában szívesen működünk együtt minden személlyel és szervezettel, várunk sorainkba mindenkit, aki elkötelezettséget érez és vállal a bányász múlt és hagyomány ápolása és őrzése iránt.
OBKSZ Elnöksége
Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség (OBKSZ)
H-1068 Bp., Városligeti fasor 46-48. - Tel: +36-1-322-82-00 - Fax: +36-1-322-84-21
E-Mail: obkszov@gmail.com