támogatásával készült.
Oldalunk az
H-1068 Bp., Városligeti fasor 46-48.  -  Tel: +36-1-322-82-00 -  Fax: +36-1-322-84-21
E-Mail: obkszov@gmail.com
Bende György (korábban a zenekar titkára) kutatásai szerint a zenekart zeneszerető bányászok alapították Annavölgyön 1889-ben. Sajnos erről írásos dokumentáció nem maradt fenn. Az első zenészek Cseh- és Morvaországból betelepített zeneértő bányászok voltak. Vezetőjük egy német vagy osztrák származású annavölgyi igazgató, Winkler János volt. Valószínűleg ez volt az ország első bányász zenekara. A működés folyamatosságát a mindenkori bányaigazgató biztosította. Az első időkben a Salgótarjáni Kőszénbánya RT, később pedig a Dorogi Szénbányászati Tröszt vette át ezt a szerepet.

1918-ban a bányaigazgatóság Annavölgyről Dorogra költözött. Ekkor többen kiváltak a zenekarból és Dorogra költöztek. Itt folytatták a zenélést Fleischer Ferenc karnagy vezetésével. Ekkor a zenekar 24 tagú volt. A két világháború között 1920-23-ig az esztergomi Bazilika régebbi karnagya, Bánáti Buchner Antal volt a karmester. Ekkor már két részleg működött, a fúvós és a vonósokkal kiegészített szimfónikus zenekar.

1923 és 1928 között ismét az Annavölgyről Dorogra helyezett Fleischer Ferenc volt a karnagy. Az Ő nyugalomba vonulása után Gáldi Ferenc veszi át a zenekarok vezetését, akinek keze alól sok jó muzsikus került ki.
A második világháború Dorogot sem kímélte, de Gáldi Ferenc, Pillár Ernő és Hám János felkutatta a széthordott hangszereket, kotta anyagot, így hamarosan újra szervezték a zenekart. Rengeteg sikert aratva ismét teljesítette hívatását az együttes. Gáldi Ferenc utóda a karnagyi székben fia, Gáldi Ernő lett 1961 - 1970 között.

A zenekar 1964-től kezdődően számos országos fesztiválon vett részt. Így 1965-ben a szimfónikus zenekarok második országos fesztiválján, 1966-ban a bányász zenekarok I. Várpalotai, 1969-ben a II. Salgótarjáni fesztiválján. 1966-tól pedig a Siklóson rendezett Országos Fúvószenekari Fesztiválokon, ahol egymás után háromszor nyerték el az ezüst vándorserleget, így az a harmadik elnyerés után örökre az együttesé maradt.

1970-től Lénárd Elek vette át a zenekar vezetését. Őt segítette munkájában Bulhartd Vilmos másodkarnagy. Ebben az időszakban nyílt meg először a külföldi szereplés lehetősége. Először a Csehszlovákiai Steti, majd Kolin és 1973-ban az Ostravai III. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál, ahol a nemzetközi zsűri " Külön Diploma "-t. nyerte el a zenekar. Ezen a fesztiválon ismerkedett meg Lénárd Elek karnagy Raimund Wolf úrral, a Német Zenei Szövetség elnökével, aki külön érdeklődést tanúsított a fesztiválon kiválóan szereplő, egyedüli magyar fúvószenekar iránt. Ennek az ismeretségnek volt köszönhető, az első meghívás, ami az akkori Nyugat-Németországi Tailfingen nevű városba szólt. Itt rendezték meg 1974. június 8-10.-ig az V. Bundesmusikfest-et, ahol zenekarunk történetének talán legnagyobb sikerét aratta úgy a közönség, mint a szakmai zsűri körében. Az eredmény " A " kategória I. helyezés "Kitüntetéssel ". Lénárd Elek váratlan, 1984-ben bekövetkezett halála után a karnagyi pálcát Szabó Jenő vette át, aki másfél év után közös megegyezéssel távozott a zenekar éléről.

Ezek után átmenetileg Bulhardt Vilmos lett a karmester 1988-ig, amikor a Bányász Szakszervezet felkérésére Zagyi István vette át a zenekar vezetését, amit a mai napig is végez a zenekar és nem utolsó sorban a közönség legnagyobb megelégedésére. A zenekar jelenleg 45 fővel működik. Működési területe nagyon széles skálán mozog. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hű kísérője Dorog város mindennapi életének, ébreszti az élőket és temeti a meghaltakat. Nívós repertoárjával elmaradhatatlan színfoltja a rangos fesztiváloknak és társadalmi ünnepeknek. Felvonulások, hangulatos térzenék, templomi közreműködések, családi ünnepek jelzik azt a széles területet, amit a zenekarképes magas színvonalon ellátni. 1995-ben az egyre nehezebb anyagi feltételek választás elé állították a zenekar vezetőit és tagjait. Vagy felbomlik az együttes és ezzel több mint 100 éves hagyomány szűnik meg Dorogon, vagy az eddigi próbapénzről is lemondva  önfenntartóvá válik. A zenekar tagjai az utóbbit választották és 1995. május 8.-án megtartott közgyűlésen az egyesületté alakulás mellett döntöttek, amit a cégbíróság 1995. június 21.-én be is jegyzett.
Az egyesület neve: Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Ezen egyesület keretén belül működik az együttes Bányász Zenekar néven. Az egyesületnek írásban rögzített működési szabályzata van, melynek értelmében a tagok rendszeres tagdíjat fizetnek. A zenekar működése így biztosítottnak látszik hosszabb távon is.


Az Egyesületté alakulás utáni fontosabb események a zenekar életében

1996-ban Kissleggben vettünk részt a Nemzetközi Fúvós Zenekari Fesztiválon, amit megnyertünk. 1999-ben a zenekar 110 éves évfordulója alkalmából rendezett fesztivál nemzetközi zenekarok részvételével. 2002-ben Wendlingen testvérváros zenekarának meghívásának tettünk eleget. 2005-ben a korábban Dorogon vendégszerepelt kelchsaui zenekar 125. éves évfordulója alkalmából rendezett fesztiválon vettünk részt. Az egyesületi forma megalakulásától a zenekar az említetteken kívül, évente 3-5 alkalommal külföldi együttesekkel közös hangversenyeket rendez városunkban. 2006-ban. ünnepeltük a Németország-i.  Kisslegg zenekarával a kapcsolat 30 éves évfordulóját, egyben a kissleggi zenekar 210 éves jubileumával.

A legnagyobb kihívást egy Málta-i. meghívás jelentette ugyancsak 2006-ban. mely meghívásnak a Tát-i. zenekarral  és a Tát-i. mazsorettekkel közösen tettünk eleget. Málta Sliema nevű településén szerepeltünk nagy sikerrel.
2008-ban. a kapcsolat teremtés szándékával meglátogatott bennünket a Németország-i. Annaberg város fúvószenekara és az 58. Bányász Napon együtt ünnepeltünk. Egy hónappal később a Németország-i. Schlema városában nemzetközi fesztiválon vettünk részt, ahol eddigi talán legnagyobb sikerünket értük el. A fesztivál sátor kb. 5000 fő-s. közönsége állva tapsolva követelt ráadást zenekarunktól.

Zenekarunk 2009-ben. Ünnepeli fennállásának 120. évfordulóját, mely alkalomból jubileumi hangverseny keretében Dorog Város Önkormányzata jubileumi zászlót adományozott zenekarunknak. 2009 egy újabb kihívást tartogat számunkra, augusztus 20-25. között Dániában Ballerup városában szerepel zenekarunk egy nemzetközi fesztiválon, reméljük ott is átütő sikerrel.
A 120 éves jubileum alkalmából a jubileumi koncertünk műsorát rögzítettük és a közeljövőben CD-n.megjelentetjük.

Amennyiben sikerül meggyőzni támogatóinkat arról, hogy a nagy múltú zenekarunkra a jövő generációjának is szüksége lesz, remélhetőleg még sok éven keresztül szolgálni fogja Dorog és környékének fúvószenekari igényeit.

A zenekar karnagya: Zagyi István
A zenekar elnöke: Bohner Antal
Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekar
Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekar
Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekar
Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekar
Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekar
Bányász művészeti csoportok, közösségek