támogatásával készült.
Oldalunk az
H-1068 Bp., Városligeti fasor 46-48.  -  Tel: +36-1-322-82-00 -  Fax: +36-1-322-84-21
E-Mail: obkszov@gmail.com
Az első zenekar 1913-ban alakult Kacsurek József  karnagy vezetésével. Tagjai kizárólag bányász emberek és bányász családok leszármazottjai. Az első világháború idején a zenekar egy rövid időre feloszlik, majd 1916-ban, illetve 1918-ban szervezik újjá. Az 1920-as évektől létszámában és szakmai színvonalában is egyre erősödik a zenekar.

1938-ban a Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) vette kézbe zenekar ügyét. Pénzügyi támogatást ad, hangszereket biztosít a zenekar működéséhez. A zenekart tisztelet és megbecsülés övezi, hiszen zenéjükre táncolnak a lakodalmak, bálok alkalmából, fellépnek a Borbála napi ünnepségeken, elkisérik a bányászt utolsó útjára.

A világháború után, 1945-től id. Gorrieri Ferenc karnagy veszi át a zenekar vezetését, akinek munkássága alatt a bányászzenekar létszámában és színvonalában is jelentős fejlődést ért el és az 1960-as évekre már az ország rangos bányász együtteseinek sorában tartják számon. 1947-ben a karmester úr megalapítja az utánpótlást jelentő 22 tagú ifjúsági zenekart. 1948-ban részt vesznek Budapesten a Bányász Kulturális Seregszemlén, ahol első helyezést érnek el.

A zenekar vezetését 1960-ban fia, ifj. Gorrieri Ferenc vette át, aki az első három évben apja hagyományait követve, a már jól kitaposott utat járja. Az 1963 évi Siklósi Országos Fúvószenekari Fesztivál azonban, új programot és feladatokat fogalmaz meg a karnagy számára. Hosszú évek megfeszített munkájával új műsorpolitikát, korszerű repertoárt alakít ki, ami alaposan próbára teszi a zenekar tagjait is. Az eredmény nem marad el. Jönnek a fesztiválok, a találkozók, minősítő hangversenyek: Ózd, Várpalota, Salgótarján, Sopron, Siklós- jöttek a sikerek és az elismerések. Ez időben a bányászzenekar, háromszor kapta meg az "Arany lant" minősítést.

1974-ben Háry Balázs karnagy, zenetanár kerül a zenekar élére, aki tíz éven keresztül dirigálja a mecseki bányászzenekart. Működése alatt tovább bővül a repertoár, szakmailag jelentősen fejlődik az együttes és 1978-ban elnyeri a "Kiváló Együttes", majd a "Koncert Fúvószenekar" kitüntető címet.

1984-ben Gyurkó István zenetanár veszi át a karmesteri pálcát, hogy újabb sikerekre vezesse a nagymúltú bányászzenekart. Első dolga volt a zenekar átalakítása, a fiatalítás és az utánpótlás biztosításának megszervezése. Ezután tovább korszerűsítette a zenei repertoárt, fejlesztette a zenekar tagjainak zeneelméleti ismereteit, hangszeres tudását, az együttes összetartozását, közösségi erejét. Az eredmény és elismerés nem maradt el. A zenekar 1994-ben elnyerte az "Örökös Kiváló Együttes" címet. Gyurkó István karnagy pedig 2008-ban az MSZOSZ-díj kitüntetésben részesült.

A zenekar mostani repertoárja felöleli a szimfonikus igényű fúvószene minden területét a barokk átiratoktól a népszerű, nívós könnyűzenékig.

A hagyományőrzés, ma is jelentős szerepet kap az együttes életében, részt vesz Bányásznapi ünnepségeken, bányász temetéseken és a Borbála Napi Ünnepségeken is.

A bányák bezárása után 1999-ben a zenekar felveszi a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar nevet, ezzel is őrizve a bányász hagyományokat.

2005-ben részt vesz egy lengyelországi fesztiválon, ahol elnyeri a Fesztivál Fődíját. 2006-ban már Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót szervez a Bogád, Romonya Pereked Önkormányzatokkal közösen, melyen egy lengyel és egy német fúvószenekar vesz részt.

2006-ban a zenekar tagjaiból megalakul "A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért" Kulturális Közhasznú Egyesület, melynek legfőbb célja a zenekar működésének elősegítése.

A zenekar fennállása óta számos zenei verseny győztese illetve helyezettje 1986. Siklós Várfesztivál I. helyezés, 1987. NSZK I. helyezés, 1994. Veszprém III. helyezés), több művészeti elismerés birtokosa (Örökös Kiváló Együttes, 1988. Nívó Díj, 1991. Szakszervezetek Művészeti Díja. 2002-ben megkapja a Bánya és Energiaipari dolgozók Szakszervezetének Művészeti Nívó díját. 2003-ban átvehettük Pécs Megyei Jogú Város pecsétjét. 2005-ben Lesznoi Fesztivál Fődíj, 2006-ban meg kapta a Baranya Megyei Önkormányzat Művészeti Díját.

A zenekar az elmúlt évben nagy sikerű koncertet adott a ZeneParkban, részt vett egy Horvát és Lengyel Fúvószenekari Találkozón. 2010.08.20-22 között megrendezte a már hagyományos V. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót, melyen négy külföldi zenekar mellett négy hazai is részt vesz.

Karmester: Gyurkó István
Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
Bányász művészeti csoportok, közösségek