támogatásával készült.
Oldalunk az
H-1068 Bp., Városligeti fasor 46-48. - Tel: +36-1-322-82-00 - Fax: +36-1-322-84-21
E-Mail: obkszov@gmail.com
Rozmaring Asszonykórus - Rudabánya
Egykori híres bányahelyünkön nagy hagyományai vannak az ének-zenekultúrának. A 19. század végéről vannak adataink arról, hogy a bányaüzem dolgozóiból zenekar alakult, amely a helyi rendezvényeken, ünnepségeken rendszeresen közreműködött.
Az 1920-as évektől fúvószenekar és több kórus is működött a településen, részben a bányaüzem, részben a református, a katolikus és az evangélikus egyház keretében.
Az 1940-es évek elejétől Sandrik József karmester, zeneszerző személyében szakavatott vezető került a bányaüzemi fúvószenekar élére, aki az 1970-es évek végéig vezette az együttest, amely közben sok sikert aratott és országos hírnévre tett szert. Sajnos a vasércbányászat megszűnése (1985) után a zenekar felbomlott.
Az 1950-es években néhány évig szimfonikus zenekar is volt a településen. Az 1960-as évek elején ének-zene tagozat kezdte meg működését a helyi általános iskolában, aminek köszönhetően a kóruskultúra is magas színvonalra emelkedett Facsar Imréné, Zarándi László és Fónyi Zoltán és más zenetanárok irányításával.
Az 1960-as évek végétől hosszú éveken keresztül Rudabányán rendezték meg a járási kórustalálkozókat. Ma a Gvadányi József Művelődési Ház művészeti csoportjaként tevékenykedő Rozmaring Asszonykórus a gazdag ének-zenei örökség folytatója.
A kórus 2006-ban jött létre, 17 fővel. Tagjai többnyire nyugdíjas korúak, közülük egykor csaknem mindenki a bányaüzem dolgozója volt. Vezetőjük Juhász Lajosné ének-zene szakos tanárnő. Hetente rendszeresen tartanak próbákat, aminek köszönhetően összeszokottá vált, külső megjelenésében és előadásmódjában is "profi" benyomást kelt az együttes.
Elsődleges céljuk a bányász dalos kultúra ápolása, a borsodi és a gömöri bányavidékek, valamint a Sajó és a Bódva völgye dalkincsének felkutatása, összegyűjtése, feldolgozása és bemutatása. Repertoárjuk természetesen más vidékekről való népdalokat és műdalokat is magába foglal. A helyi ünnepségeken rendszeresen közreműködnek az alkalomhoz illő műsorral, s a környező településeken is gyakran fellépnek falunapokon, közösségi rendezvényeken. A kezdetektől sikerrel szerepeltek a kistérségi kórustalálkozókon is vidéki viszonylatban magas színvonalú produkcióikkal.
Az énekkar működési feltételeit (a kórusvezető díjazása, fellépő ruha, utazási költségek stb.) Rudabánya Város Önkormányzata biztosítja a művelődési házon keresztül, de saját bevételekkel (fellépti díjak, szponzori támogatások stb.) maguk is hozzájárulnak az eredményes munkához.
A kórus vezetője: Juhász Lajosné zenetanár
Bányász művészeti csoportok, közösségek